2010. május 11., kedd

Így kezdődött...


A 2000-es évek elején úgy tűnt, a Káosz Világa (a Cherubion könyvkiadó nagy múltú saját-logós, megosztott fantasy világa) kilép a megszokott, papíros-betűs keretekből, és heves borjadzásnak indul egyéb szórakoztatóipari területeken is. Mint a kiadó egyik őskövültete, magam is írtam jó pár "Káoszos" történetet, és belefolytam szinte minden új dologba; szerkesztettem és írtam a Káosz Szerepjátékot, sompolyogtam egy kicsit az akkoriban divatos levelezős szerepjáték környékén, és - természetesen -, állandóan a Brainfactornál lógtam. Ez a csapat tette fel összes kreativitását és szabadidejét a Word of Chaos elnevezésű PC-s játék kidolgozására, én pedig eleinte tanácsadóként, majd inkább csak szabadidős élvezkedőként rendszeresen bekukkantottam hozzájuk.

Aztán, ahogy a játékprogram egyre távolabb került attól a világtól, melyet megértek (mondom, őskövület vagyok), egyre ritkábban ugrottam be a Brainfactorhoz, hiszen jóformán semmit sem értettem abból, amit ott beszéltek. Egyedül a képanyag miatt kötődtem mégis hozzájuk: jó volt látni a regényből már ismert szereplőket két, majd háromdimenziós grafikákban. Mert ugyan a rajzoláshoz sem értek, de arról legalább nem kellett beszélgetnem. :)

Egy ilyen rajzvadász látogatásom alkalmával vágott pofán egy poszter méretű szépia-kép. Témáját tekintve kellően elborult (döglött varnyú repked betegesen puffadozó léghajó előtt).
Életemben kétszer éreztem úgy, hogy földbe gyökeredzik a lábam.
Az elsőből esküvő lett.
A másodikból Vortex City.

Jöjjön a kép, aztán mesélek tovább!

1 megjegyzés: